Diósberény

Weboldal

Diósfás berek.

A Berény név feltehetően az ótörök „berendi” névnévből ered, amelynek jelentése „megadta magát”. Az országban számos Berény elnevezésű helyiség található, a diófás értelmű Diós-előtag ezek között megkülönböztető szerepű. A helyi hagyomány szerint a név etimológiája a következő: a falu közepén húzódó völgyet hajdan sűrű berek, a környező dombokat pedig majdnem tiszta diófás erdőség borította. A hely neve így eredetileg Diós Berek lehetett. A középkori források szerint a Berin változat volt használatos, magyarul Börénynek, németül Perinnek is ejtették.

A falu lakóit a szomszédos községekben tokosoknak, kapcásoknak, klumpásoknak is csúfolták. Diósberény először a XI. században jutott történelmi szerephez: a falu határában gyülekezett Koppány vezér a király ellen szervezett serege.

Első oklevele 1193-ból származik, melyben a székesfehérvári keresztesek tolnai birtokai között találjuk. A község neve írásban 1305-ben jelenik meg először, amikor a Szakadáti család tagjai osztoztak birtokaikon. A XIII. században egyházi birtok, egy 1298-bsn kelt oklevél szerint mát állt egy római katolikus temploma.

A XVI. Században a szigetvári vitézek kapták meg adományként. A Mohácsi vész után rácokat telepítettek le az akkor településre. A török hódoltság alatt egy ideig lakott település volt, ezt mutatja a simontornyai szandzsák 1572. évi fejadó-összírásának jegyzéke, ahol Berény 40 családfővel szerepel. A török időkben aztán egyre inkább elnéptelenedett. A magyarok megtelepedésekor a község földesura Czinczendorf Gróf volt, 1727-ben gróf Mercy birtokába jutott és 1772-ben pedig már gróf Apponyi György neve fordul elő, mint birtokos.

Az 1900-as évek elején is az Apponyiak birtokához tartozott. 1728-ig csak magyar ajkú lakosság lakta, ekkor nagyobbh számú németség telepedett ide Hessenből, a Saar vidékről. Westrichből és Fulda környékéről. Azóta vegyes lakossgú, magyar és német nyelvű a falu. Ők alapozták meg a falu ma is rendezett voltát, tették egyre virágzóbb településsé.

1701-ben puszta, majd Mucsi és Závold községekből idetelepült magyarok népesítik be, akik a kuruc háborúk idején elmenekültek a rácok elől, majd a békekötés után újra visszatértek.

1926-ban szétosztották az uradalomtól elvett földeket, ekkor gróf Apponyi Géza volt a falu kegyura. A betelepített németek részére szabad vallásgyakorlást biztosított, és hogy a viszálykodást megakadályozzák, azonos felekezetűek kerültek egy-egy helységbe, így Diósberénybe római katolikusok érkeztek, míg a szomszédos Gyönkre reformátusok.

1934-ben a községben 1200-an laktak. Jelentős gazdálkodás folyt, szinte önellátó volt a falu gabonában, gyümölcsben, zöldségfélében, állatállományban.

A falu életének legnagyobb – negatív – változást a németek II. világháború utáni kitelepítése okozta. A több mint 200 éve itt élő német családok többségét elvitték, helyükre kitelepített felvidéki magyarok, bukovinai székelyeket telepítettek be, akik itt gyökértelennek érezték magukat. 1946-ban mintegy 70 bucsai telepes család jött Karcag mellől, de közülük sokan továbbköltöztek.